2011. július 7. csütörtök
Send this article Print this article

Habsburg Ottó emlékére - Nyilatkozat

Azt mondhatjuk, hogy Habsburg Ottónak, az utolsó osztrák császár és magyar király legidősebb fiának személye révén, évszázadokra visszanyúló történelmi szembenállást követően, a szónak a legmélyebb – evangéliumi – értelmében: végre megvalósult a magyar nemzet megbékélése a Habsburg-házzal.



   Bizonysága ennek az „utolsó trónörökös” magyarságunkért vállalt nemzetközi szolgálata, másfelől pedig a népünk körében való rendkívüli népszerűsége. Habsburg Ottó magyarnak vallotta magát. A Páneurópai Unió elnökeként ebben a minőségben vallotta, hogy: „Az egyesült Európa magyar nemzetünk nagy reménysége”.
   Évszázadnyira terjedő életútja a totalitárius nemzeti-szocialista és kommunista rezsimek próbatételein át vezetett az egyesült és demokratikus Európa képviselőtesületének soraiba. Császári rangját az isteni gondviselés európai méltóságra változtatta – Ő pedig tudatos hívő keresztényként ekképpen áldozta egész életét és minden energiáját a páneurópai eszme népszerűsítésére, az európai nemzetek egyesítésére, elvesztett kelet-közép-európai királysága népeinek a szolgálatára. A Habsburg-császárok uralmához fűződő „Divide et impera” megosztó politikáját ekképpen cserélte a népek megbékéltetésének és egységesítésének korszakos missziójára.
Ceauşescu egykori alattvalójaként és Temesvár korábbi kálvinista lelkipásztoraként Isten iránti hálaadással gondolok vissza az 1989 augusztusi páneurópai piknikre, melynek Pozsgai Imrével együtt Habsburg Ottó egyik fővédnöke volt. A „hallgatás falát” áttörve – a sopronpusztai polgári összejövetelen elhangzott „határnyitogató” üzenetem révén – lélekben magam is ott voltam, ahol a part szakadt, és ahol a magyar–osztrák határ áttörésével a magyar demokraták, valamint a kelet-német menekültek a kelet-európai „szolganépek” előtt megnyitották a szabad és egységes Európába vezető utat.
   A szovjet birodalom bukását követően, magyar politikai és közéletünk állandó szereplőjeként, Habsburg Ottó továbbra is élen járt – immár – a „virtuális Vasfüggöny” lebontásában, Nyugat és Kelet egyesítésében, nem utolsósorban pedig a határon túlra szakított magyarság ügyének támogatásában. Ez utóbbi célt szolgálta – egyebek mellett – az a strasbourgi közmeghallgatás és páneurópai találkozó, melynek alkalmával, 1996-ban, erdélyi magyarságunk jogainak és közösségi önrendelkezésének ügyét első ízben képviselhettem az Unió elzászi fővárosában.
   Habsburg Ottó politikai pályafutása legszebb élményének a kommunizmus – mindenekelőtt magyarországi – összeomlását nevezte. A „magyar szabadság” újjászületésének és a demokratikus rendszerváltozásnak eme korszakváltó eseményére visszagondolva, és az Ő ebben játszott szerepét méltatva – az európai béke megteremtésének szellemében idézzük Krisztus Urunknak a Hegyi beszédben elhangzott ígéretes szavát: „Boldogok a békességre igyekezők, mert ők az Isten fiainak mondatnak” (Mt. 5,9). 
Strasbourg, 2011.július 7.                              
 


hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010